Elmúlt szerelem

Egy esős délután volt. A kis csapatunk egy nagy fa alatt várta, hogy elmúljon a vihar, Miroku szokás szerint Sangot fogdosta , amiért meg is kapta a pofonját,Kagome Inuyasha mellett ült csendben Shippoval a vállán. Hirtelen gonosz kacaj hallatszott az erdőben. Mindenki azonnal felpattant és forgolódni kezdett.

- Ez meg ki lehet??- kérdezte Shippo kétségbeesetten.

- Kikyou! - kiáltotta Kagome meglepődve, amikor meglátott egy nyílvesszőt feléjük repülni.

Nem találta el őket csak a fába fúródott. Inuyasha dermedten állt Miroku mellett és bambán bámulta őt.

- Ki... Kikyou, te mit keresel itt?- dadogott.

Kagome szóhoz sem jutott.

- Csak nem gondoltátok,hogy életben hagylak titeket?Ha-ha-ha. Ti ostobák!!- Ekkor már kiabált.- Most meghalsz Inuyasha!!!!

- Várj Kikyou! Mikor érted meg végre, hogy nem Inuyasha árult el téged?- kiáltott Kagome.

- Ez nem számít!- felhúzta az íját , de ugyanekkor Kagome is.

 –Nem hagyom, hogy bántsd Inuyashát!!

A két lány egyszerre lőtte ki a nyilat.

- Azt ajánlom mindenki feküdjön a földre!- szólt Miroku bölcsen. - alig,hogy ezt kimondta a két nyíl összetalálkozott. A robbanás gyönyörű rózsaszín fénye kiszűrődött a fák lombjai közül.

Mire mindenki feleszmélt, Kikyounak se híre,se hamva nem maradt.

- Eltűnt. –állapította meg Sango.

- Igen, újra...eltűnt .- hebegte a hanyou. Kagome odafutott hozzá és szorosan átölelte, arcán egy könnycsepp gördült végig.

- Úgy féltem, hogy elveszítelek.

Inuyasha szomorúan, lehajtott fejét, nem tudott a szemébe nézni.

- Lassan indulnunk kellene, hamarosan besötétedik. - szólt Sango.

- Ideje szállást keresnünk éjszakára. - mondta a szerzetes.

Lágy szellő fújt át közöttük, amely faleveleket sodort magával. A vihar már elmúlt.

A félszellem elindult, mint aki se lát, se hall, csak ment egyenesen. Mély gondolatai támadtak.

- Szeretem én még Kikyout? Igen,de már nem úgy mint régen...létezik,létezik,hogy én szerelmes vagyok Kagomébe?Olyan régen együtt vagyunk már.

Kagome a többiek után ballagott nem törődve a lábán lévő sérüléssel, amit még a robbanásnál szerzett. Ő ezt gondolta:

- Inuyasha teljesen magábaszállt, amióta Kikyouval találkoztunk. Még mindig szereti, annak ellenére, hogy számtalanszor próbálta megölni. Jesszusom!!Az nem lehet...én féltékeny vagyok??!!Igen ez az igazság,ideje bevallanom magamnak...

Ekkor érezte, hogy elkezdett szédülni. Összeesett. Mindenki hátrafordult.

- Kagome!!!!! - ordított Inuyasha 

- Ott egy barlang. - szúrta ki Shippo.

A hanyou felkapta a lányt és elkezdett vele rohanni.

- Várj meg minket Inuyasha!- kérte Miroku

Sango és Shippo Kiara hátán ülve sietett utánuk, amikor a szerzetes mellé értek Kiara elkapta és feldobta a hátára

- Köszönöm.

Mire odaértek, Inuyasha már ápolta Kagomét, a lány hátizsákjában talált kötszerekkel.

A félszellem aggódó hanggal ismételgette:

- Meg fogsz gyógyulni! Megfogsz gyógyulni!

Kagome mocorogni kezdett.

- Inu..yasha.

- Most ne beszélj magas lázad van.

- Sangonak igaza van, most pihenned kell. - felelte Miroku.

Mire Kagome felépült egy hétbe telt. Ismét útra keltek.

Két napja úton voltak, amikor messziről láttak egy kis falut.

- Ékkőszilánkot érzek a közelben. A faluban van!

- Én vérszagát érzem a levegőben.

Mindannyian rohanni kezdtek. Mire odaértek a szellem, aki a faluban gyilkolt már halott volt. - Ez meg, hogy lehet valaki végzett vele...- jelentette ki Sango.

- Nézzétek! Ez Kikyou - szólt Miroku.

Kikyou éppen a falusiakat gyógyította. Oldalra fordította a fejét. Ekkor vette őket észre.

Elmosolyodott és lassan felállt, mivel előtte guggolt...

- Tudtam, hogy még találkozunk.

Kagome rögtön Inuyasha elé vetette magát, mert tudta, ennek nem lesz jó vége.

- Kagome vigyázz innen! Tudni akarom, miért akar még mindig megölni.

- Ha-ha-ha. Hát még mindig nem érted??Hogy lehetsz ilyen ostoba Inuyasha?

Én meghaltam, te pedig 50 évig aludtál a fához szegezve, és amint a reinkarnációmat jobban megismerted beleszerettél. Ezért most te és ők is meg fognak halni!! – kilőtt egy nyilat Kagome és Inuyasha felé...Kagome átölelte Inuyashát és várta ,hogy a nyílvessző a hátába fúródjon...közben erősen összeszorította a szemeit. Nem történt semmi. Kagome kinyitotta a szemét és megfordult...egy pajzs volt köztük és Kikyou között.

- Olyan erős a szerelmük, hogy korlátot képez az egymás iránti aggodalmuk. - mondta Sango csillogó szemekkel.

A nyíl, amelyet még Kikyou lőtt ki visszapattant és egyenesen őt találta szíven...térdre esett ,majd hamuvá lett és a szél lassan elfújta...ekkor csillogni kezdett az ékkő, amit a démontól vett el. Kagome odasétált és felvette, a szilánk fekete volt, de a kezében azonnal megtisztult.

- Kikyou nem volt a régi, ezt a kő is bizonyítja, gonosz volt, ez megmagyarázza, miért támadt ránk olyan sokszor...

- Vége...tőle már nem kell tartanunk-mondta Inuyasha kicsit szomorkásan.

- Már csak Naraku van hátra és a reinkarnációk...a nála levő darabbal a Szent ékkő teljes lesz. - mondta Miroku.

Inuyasha átölelte Kagomét és nézték a nap gyönyörű narancssárga csillogását.

VÉGE